Mikrúla 2010. november 08-án született, most már ivartalanított, három oltással rendelkező japán chin és talán csivava kislány, vacsora után legfeljebb 3 kg-s kislány.
Csúnyán megjárta ő is a hadak útját. Egy vidéki város városgazdálkodása mondatta le gazdáját a kutyáról rossz tartás miatt. Észak-Magyarországon ehhez igen nyomós ok kell. Elég elmondani, hogy ezzel a szőrminőséggel ez a kutya rasztás, ezzel a mérettel kinti kutya volt. Oltottsága…… hagyjuk talán, életében élősködők elleni védelmet nem kapott, és III. stádiumú szívférges volt. A 10-15 cm-es férgek hatalmas számban voltak már jelen az ereiben, egy halott féreg a szívbillenytűjére tekeredett, valóban nem sok lett volna neki hátra – bár ezt nem tudhattuk, és nem tudhatta más sem – ha ott marad. Az érkezéskor minden kutyánál elvégzett tesztek során derült ki.
Mikrúla igen komoly műtéten esett át és az UH-s ellenőrzés a műtét után, majd 2 héttel sem talált szívférgeket az aortájában. Egész habitusán látszik, hogy megkönnyebbült, jó a közérzete, végre oxigénhez jut. Sokkal energikusabb, mint korábban volt. Még a járása is más. Mikrúla kedves, barátságos kislány. Kelleti, mórikálja magát, de nem tolakodó. Meglepett örömmel konstatálja, ha az ember pozitívan fogadja a barátkozó gesztusait. Sokáig nem is tud mit kezdeni vele. Bezsebel pár simit. megköszöni is továbbáll. Nem az a fajta tehát, aki a gazdin lóg és levegőt venni sem engedi. Megszokta, hogy legyen el magának, szórakoztassa magát, gondot ne okozzon.

Nem tudjuk, volt-e kutyatársa, de mindenkivel jóban van jelenlegi nagyfalkájában. Van, akihez gyakrabban odabújik, mást inkább kicsit kerül, de igazán mély kapcsolatot egyik kutyával sem alakított még ki. Elnapozgat velük, elszöszmötölnek közösen a kertben, de kb. ennyi.

Amit viszont nagyon szeret Mikrúla, az a pocakja. Délelőtt folyamatosan a gyógyszer bevevés idejét, délutántól a vacsorát várja igen lelkesen. Nem gatyaletépő stílusban, hanem a második sorból izgatottan topogva, és a műtét óta: ugrálva is.

Mikrulában nincs semmi harsány. Nem tolakszik, nem helyezi magát előtérbe. Finoman jelzi csak a jelenlétét. Ha észreveszik, jó, ha nem, túléli. Semmiért nem kell rászólni, kulturáltan használja a lakást, szót fogad, de nem is nevettet meg. Szeretni viszont a maga finom módján nagyon tud. Egyértelműen jelzi, még ha a szemetet viszem is csak ki, hogy határozottan örül: megkerültem. Hasonló, visszafogottabb családot keresünk neki, amelyre a nagy történések, olaszos zajongások helyett inkább a csendes béke jellemző.
 
Köszönjük, ha megtaláljuk azt az embert/családot, aki szép, boldog évekkel igyekszik kárpótolni azért, amit eddig megtagadott tőle az élet: törődést, puha melegséget kap úgy érzelmileg, mint környezetében.