Krókusz 2021. június 09-én született 4-5 kg közötti súlyú ivartalanított, szívféreg- és giardia negatív, chipezett, oltott, rendszeresen féreghajtott, szívféreg ellen kezelt kislány.
A feltüntetett születési időpont pontos. Ismerjük a hátterét. Budafokon egy hölgy, már nem él, rosszul értelmezett formában „állatvédett”: összeszedett boldog-boldogtalant, majd ezek az állatok egymás között szaporodtak. Egyértelmű ugyanis, hogy Krókusz, Piani, Buksibaba és Foltin egy család. Egész egyszerűen ordít róluk, a számtalan hasonlóság (és az egyező születési dátum) miatt. Nem, nem bántjuk, aki már nem él. Lehet, valamikor megfelelően csinálta, hisz ketten ivartalanítva kerültek hozzánk, majd egy idő után túlnőtt rajta a feladat, lehet, útközben megkattant. Nem tudjuk. Mindenesetre a szaporulattal nem csökkentette, hanem növelte az országban napi szinten észlelhető igen nagy bajt: a túlszaporodást és gazdátlanságot. Aztán vagy affinitása nem volt hozzá, vagy ereje, de halálakor 70+-os nagynénjére 36 teljesen szocializálatlan, idegent, pórázt, autót, kinti világot soha nem látott, kennelekbe gyömöszölt és 70 körüli még rosszabb mentális állapotú macskát hagyott. Tisztelet a nagynéninek, hogy gondoskodott róluk, míg a szervezetek – mi ötöt – mindet el tudták vinni. Egy hetven fölötti ember nagyjából 100 állattal fél évig állta a sarat.
Szocializálatlanságukon, nyilván nem tudott segíteni. Etette az állatokat és takarított rájuk. Igy hozzánk öt rettegő került. A legnagyobb paragép közülük Piani volt, de rögtön utána Krókusz. Sokáig ki sem jött a kutyaházból karanténos ideje alatt Papamacinál, utána akkora körben kerülte ki az embert, amekkorában csak lehetett. Nagyon sokat javult ott, de még mindig bizalmatlan, megfoghatatlan, pórázképtelen kis jószág volt.
Aztán bekerült a falkába, és a falka és a humán segítők közösen meggyógyítottuk.
A kutyák utánozzák új helyen a régieket. A „benevelő kutyák”, Cooper és Pityke nagyon szép munkát végeztek. Cooper elsősorban azt mutatta meg, mit nem szabad, rámordult, rendbe tette az új gyereket, ha nem tudta a határokat, Pityke meg azt, hogy mit IGEN. Pityke életszeretete egy félholtat is játékra bír, igy minden nap Piani és a karanténból vele együtt bekerült testvére, Krókusz lépésről-lépésre normalizálódott. Eleinte csak a nyakukat nyújtogattak (majd húzták be, mint egy kétfejű sárkány, vicces, csipogó hangot hallatva, mára ők is a galeribe (fordítása: életimádó, együtt rosszalkodó, életvidám, pörgős csapat) küzdötték magukat, mindkét kiskutya fényes szőrű, kiegyensúlyozott, vidám, csintalan. Imád a csapattal kergetőzni, rosszalkodni, birkózni.
A pórázas séta a kinti világban először nehezen ment. Aztán jöttek a bogaraik: egyszer a betonon, másszor a fűvön nem akartak (mertek?) sétálni? Mára ez elmúlt. Halál boldogan, önként jelentkeznek, nagyot hancúroznak, a sétáltató önkéntesekkel gond nélkül beülnek „cukrászdázni” (ők csak nézik, nem eszik a finomságokat. Az idegentűrésüket trenírozzuk, a környezetünkben ugyanis ott lehetnek együtt a legtöbb idegennel). Nem zavarják már a nagyobb járművek sem.
A lakásban szépen viselkedik. Testvéréhez, Pianihoz képest, sokkal jobban igényli a simit. Igazi ragacs lett, időnként pajszer és lángvágó kellene ahhoz, hogy az ember lebontsa magáról, azaz kb. lehetetlen. Mókás módon, mint a cicáknál, ezt ő határozza meg, és ha épp olyan időszakban közeliti az ember, amikor nem öntötték el az érzelmek, akkor bizony, ha nem is elutasitó, visszafogott reakcióra lehet nála számitani. Nincs hozzászokva, hogy velefoglalkoznak, odamehet, simit kérhet, ezért egyrészt van, hogy „én-időre” (elvonulásra) van szüksége, máskor egész egyszerűen „túlcsordul”. Ez idővel magától be fog állni természetesre.
Előélete már nem látszik rajta. Boldog játékos apróság.
Nagyon nagy örömmel költözne új családjába testvérével, Pianival együtt is akár, hisz egész eddigi életüket is együtt töltötték, tökéletes köztük a harmónia játékban, pihenésben, mindenben.
Mozgásigénye normális, egyedül hagyva – a mi körülményeink között – nem óbégat. Szereti az embert, ennek mindenki számára kellemes módját most tanulja.
Érdeklődni róla Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os v. telefonszámon, vagy a kasznakata@gmail.com e-mail-en
Krókusz
2023.10.24-én