Hogy a rendbetétele megtörtént (a gerincének, természetesen utánanézünk még), gazdikereső sorba lépett Csubikánk is.
Csubi állatorvosi becslés szerint 2022. elején született 7 kg súlyú, most már oltott, chipezett, ivartalanitott, szivféreg-negativ kisfiú, A becslés pontos lehet, mert élete utolsó nagyjából két éve ismert
A berettyóújfalui állatvédő szervezettől érkezett hozzánk, tőlük pedig Nagykerekibol, egy, a román határ menti kistelepülésról kértek neki segítséget
A kutya - nem tudni, honnan pottyant oda, soha nem látták korábban - egy idős nèni mellè szegődött. Árnyékként követte mindenhovà, s a néni befogadta, ami az esetükben ennivalót és szállást jelentett. Kb 2 èv telt el igy, és mikor közelitett az idő, hogy a néni otthonba költözik, segitséget kért a kutya számára, majd
3 héttel később költözni kényszerült, a kutya egyedül maradt.
A család nem tudta vállalni, a neni házánál nem volt normális kerítés, így miután egyedül maradt, csámborgott a faluban. Valószinűleg akkor érhette az arcát a későbbiekben elgennyesedett, nem gyógyuló sérülés.
Ennek mellékleleteként, a fogazatát áttekintő röntgenfelvételek tárták fel, hogy Csubit valami ember formát öltött szardarab élő, mozgó céltáblának használta: a gerincvelőt már érintve, szerencsére nem behatolva érte a találat s állt meg az őlomlövedék. Ha pár miliméterrel csak arrébb megy, lebénul.
Elképzelhetetlen gonoszság, barbárság ez.
Mondhatnám, mit vétett ez a szerencsétlen kiskutya?
A szomorú az, bár ha vétett volna, akkor sem lenne rendben, hogy nem kellett, hogy bármit vétsen. Ez a senki azt gondolta, megteheti, azon oknál fogva, hogy Csubi szőrös és négy lábon közlekedi. És úgy tűnik, valóban megtehette. Nincs feljelentés, a helyi állatvédők féltik az állataikat a bosszújától, éli világát.
Csubi pedig...
Szerencséje volt, hogy bekerült a rendszerbe, orvos látta és látja el az arcán lévő sebbel együtt.
Csoda, hogy ez után még szóba áll az emberrel.
Igen, visszafogott volt eddig, betudhatóan a fájdalmas arci sebnek. Mióta kitisztitották, összevarrták, sokkal felszabadultabb.
Bizalmat szavaz, bár látszik a szemén, hogy a bizalomnak hija van. Nagyon össze kell szednie magát, hogy megtegye azt a lépést a felé nyújtott kéz felé, mégis megteszi. És onnantól felgyorsul a barátkozás.
Látszik, nincs annyira szokva ahhoz, hogy a társaságát igényeljék, furcsálja. Mégis, a hivásra rögtön megy, és kérdőn fürkész aszemével: mit szeretnél? Aztán elfogadja, amit. Jutit kap? Megsimogatják? Csak megnézik, minden rendben-e?
Nem spilázza túl a dolgokat. Ha ez után nem marasztalják, visszavonul. Ha igen, marad. Nagyon hamar nyit viszont a felé, akit többször lát: vidáman csóválva köszönti és nézi, mi hozható ki a látogatásból: séta, simogatás, jutifalat?
A kutyákkal rossz tapasztalatai lehettek. Bántást feltételez és igen óvatos velük. Egyenlőre nem játszik a többiekkel, de ez lehet a fájdalmas arcseb miatt is. Ő soha nem támad, ám ha az aurájába nyomulnak, jó falusi kutyaként hatalmas ribilliót rendez, és ha ez nem elég, oda is csap. De csak és kizárólag akkor, ha rányomulnak, vagy valamilyen kincsét (pl. jutifalat) akarják elvenni tőle.
Mára már gyönyörűen érti és követi a parancsszavakat, mintaszerűen, laza pórázzal és örömmel sétál. Nem érdeklik az autók, a zajok. A sétára koncentrál.
Nem követelőző, nem tépi le rólad a nadrágot, hogy én!, én! - a sorát gyógyszerosztásnál, evésnél, mindenben türelmesen megvárja - lelkendezésben tör ki viszont, ha rá esik a választás, ő megy sétálni vagy kap valami extrát.
Csendes, nyugodt kutya. Nem óbégat a keritésnél, nem riogatja a járókelőket, inkább elmolyol, pihenget, nézeget, megfontoltan őrjáratozik a kertben, napozik és 100%-osan behivható a kerten belül. Annak persze, akit ismer és szeret. Általában a legjellemzőbb rá, hogy olyan kis csendes, illedelmes, de azért éli és megéli a saját életét.
A lakást szépen, kulturáltan használja.
Mindenben legjellemzőbb rá talán a kulturált visszafogottság
Várja azt, akinek az ideális kutyabarátja lenne!
Csubiról érdeklődni a kasznakata@gmail.com e-mail cimen, vagy a 06 70 223 64 76-os telefonszámon lehet!
Csubi
2025.06.28-án